Kis rushdieológia, a hármas szám szentségének jegyében, háromszor három novella segítségével:
1.) Az első blokk a keleti tárgyú elbeszélésekből ad ízelítőt: a muzulmán India életképeiből tálalnak nekünk három finomságot. Melegen. Egzotikum, szemernyi misztikum és gazdag mesélőkedv. Kellemes.
2.) Ha egy bevándorló belecsöppen az angolszász kultúrkörbe, falatozik belőle, majd emésztgetni kezdi, mi az első, amit visszaböfög? Alighanem egy Shakespeare-parafrázis. Nem csoda tehát, hogy Rushdie nyugati tárgyú novellái egy Yorick című szösszenettel kezdődnek, amiben írónk saját invenciózus értelmezését adja a Hamletnek. És a többi is valami ilyesmi. Enyhén okoskodó, játékosan modoros szövegek ezek, szerintem a kötet leggyengébb része.
3.) Szerencsére a harmadik blokkban Rushdie visszatér az emberekhez: indiaiakhoz, akik Angliába csöppentek. Kelet és Nyugat konfliktusai jelennek tehát meg ebben a novellatriászban, ami ugye izgalmas dolog, következésképpen nekem ez az egység tetszett legjobban. (Bááár… a triász első elbeszélését a szerző egy bántóan olcsó húzással zárja le.) Ezekből a szövegekből már világos, mitől nagy epikus regényíró Rushdie: apróságokat, marginális eseményeket, mellékszálakat és –szereplőket képes erős színekkel, izgalmasan megragadni, ezzel felettébb oxigéndús szövegteret hozva létre. Szóval a vége jó. Tehát minden jó. ( )