1881-ben Szibériától északra elsüllyedt a Jeannette sarki kutatóhajó. Sorsát leginkább az pecsételte meg, hogy befagyott a jégbe, ami idővel szétroppantotta. 1884-ben a hajó roncsai felbukkantak Grönland partjaihoz közel. Bár logikusnak tűnik a következtetés, hogy hajóval ezek szerint nem érdemes az Északi-sark felfedezésére indulni, Fridtjof Nansen inkább azt a következtetést vonta le, hogy Szibériától el lehet sodródni Grönlandhoz az Északi-sarkon keresztül. Mindössze egy olyan erős hajót kell építeni amit nem roppant össze a jég.

Az expedíció tehát egy igen érdekes ötletre épül, Nansen és társai rettentően bátrak (vagy felelőtlenek) voltak, nem véletlenül mutatják be a hajót (Fram) Norvégia egyik legérdekesebb múzeumában.

Sajnos hiába érdekes az expedíció, a könyv nem túl lebilincselő. A napló az elején még csak az út tervezéséről szól, pontosabban arról, hogy is próbált Nansen támogatást (pénzt) gyűjteni az úthoz. Később is sokkal inkább hasonlít egy hajónaplóhoz, ami nyilván nagyon fontos ha az ember tudományos expedíciót vezet, de nem túl érdekes folyamatosan arról olvasni, hogy éppen milyen mély a víz, mennyire vastag a jég és milyen a hőmérséklet. Az első kötet nagyjából két évet ölel át, és ez alatt az időszak alatt tulajdonképpen semmi meglepő nem történik. Egyszer-kétszer persze bajba kerülnek a jegesmedvék miatt (akiket mai szemmel nézve igen boldogan mészárolnak le), de a könyv jelentős része várakozással telik, szép türelmesen sodródnak az Északi-sark felé. ( )