Las voces del Pamano es una gran novela coral acerca de las complejas historias que se ocultan tras la gran historia en mayúscula de la Guerra Civil, cuyo eco perdura a lo largo de toda la posguerra y la Transición hasta nuestros días. Tina, una pacífica maestra, fotografía al azar una escuela de un pequeño pueblo de un valle del Pallars que está a punto de ser demolida. Tras la pizarra, se encuentra una cajita que contiene una larga carta escrita en un cuaderno escolar que jamás llegó a su destinatario. Poco a poco, Tina se irá adentrando en la memoria de esos valles e irá desvelando las piezas de una historia de maquis, falangistas y héroes anónimos envuelta en la bruma del olvido y la tergiversación, que se mezcla con los vuelcos de su propia vida. Jaume Cabré trenza con gran maestría los hilos de varias tramas que se enredan entre sí, trazando un retrato despiadado y lúcido de los entresijos de la sociedad española desde la Guerra Civil hasta nuestros días.

Nagy könyv, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. Cabré fogja a spanyol traumatikus múlt állatorvosi lovát, a polgárháborút*, illetve az azt követő francóizmus időszakát, teletömi viszállyal, bosszúval, tragédiával, a cselekményt szétszálazza jó pár idősíkra (köztük néhány Franco halála után játszódik, csak hogy nagyobb rálátásunk legyen a dolgokra), aztán uccu neki, fakereszt. Hasonló taktika ez, mint az Én vétkem esetében, de hát kit érdekel, amíg Cabré ilyen sallangmentesen műveli, felőlem addig variálhatja ugyanazt a sémát, amíg akarja.

Az, hogy sok a párhuzam az előző művel, megkönnyíti az értékelő (szerény személyem: én) dolgát, mert ami a nagyregény-írás technikai oldalát illeti, amit ott felsoroltam, itt is megállja a helyét. Nem is ismételném meg. Csak annyit fűznék hozzá, hogy megint rájöttem: félelmetes, mennyire tud ez a csávó írni. Mert az úgy van, hogy nála a dolgok valahogy tartalmazzák önnön ellentétüket is: a jó a rosszat, a bűn az erényt**. Következésképpen Cabré szereplői sosem (de legalábbis igen ritkán) egysíkúak – nem csak arról van szó, hogy a szerző képes bennünk erős érzelmeket ébreszteni irányukban, hanem olyan erős érzelmeket, amelyek egyben megdöbbentően komplexek is. Gyűlöljük a gonoszt, de kissé szánjuk is, megvetjük a manipulátort, de átérezzük a félelmeit, fájdalmait… ez pedig valami egészen összetett élvezetet okoz az olvasónak. Bravó, bravó, bravisszimó. Kevesen tudják ezt ilyen lendülettel megcsinálni.

Megjegyzem: az első tíz-húsz-harminc oldalon még igazán nem voltam biztos benne, hogy szeretni fogom. Egyszerűen túl sok volt az idősíkok közötti váltás – néha akár bekezdésen belül is. De aztán megszokja az ember. Meg aztán nem öncélú bravúrkodás ez, hanem (véleményem szerint) a könyv egyik központi üzenete. Ugyanis amikor az idősíkok ennyire összekapaszkodnak, és egyik a másikba növeszt indát, akkor eltűnik a múlt és a jelen közötti különbség, a történet pedig azáltal válik élővé, hogy az örökkévalóságban játszódik, nem pedig a befejezett múltban. Mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lezárt emberi szenvedés már történelem – de ez nem így van. Az ember sosem a történelemért, a történelemben szenved, hanem a saját jelenében, a saját sorsában. Bármilyen patinát is rak rá az idő, bármilyen módon hivatkozik rá az utókor és bármilyen politikai érdek próbálja pecsenyéjét ezen a szenvedésen sütögetni, az a szenvedés csak az egyéné volt. Senki el nem veheti tőle, senki nem sajátíthatja ki. Maximum Cabré teheti meg, hogy ír róla egy könyvet – így.

* A spanyol polgárháború olyan lehet a spanyoloknak, mint nekünk Trianon a Tanácsköztársasággal összegyúrva. A katalán nemzeti emlékezetben meg aztán különösen benne van, hisz az ő szeparatizmusuk sok tekintetben még mindig a Francóval szembeni egykori ellenállásból táplálkozik.
** És ha a bűn meg az erény ilyen elválaszthatatlan, nem csoda, ha végül mindkettő egyként elnyeri büntetését. ( )

Novel·la brillant, amb una trama complexa que t'atrapa des del primer moment, i flueix de meravella.

Descriu de meravella el món tancat del Pallars durant el franquisme: el maquis, la falange, el contraban, republicans i feixistes, els silencis, la corrupció, la venjança, l'odi contingut, els assassinats i la "neteja" per raons polítiques... Però també l' especulació i l'obertura econòmica, durant el tardo-franquisme.

També hi ha un retrat de les diferents facetes de l'església: des d'un mossèn intel·lectual desconnectat del món, fins al Papa de Roma, passant pels bisbes i capellans que van col·laborar amb el règim franquista, per l 'Opus Dei i Monseñor Escribá de Balaguer, o un jove monjo de Montserrat en l'actualitat.

Molts personatges i relacions complexes entre ells defineixen una trama és densa complexa, que es va desgranant amb molts talls cronològics, endavant i endarrera en el temps. El lector va descobrint la trama com un puzzle, que poc a poc es va completant, del que sovint se sap el desenllaç però no els detalls del nus.

Els personatges principals naveguen entre allò que es diu, la veritat socialment reconeguda, i la realitat profunda dels seu pensament i les seves emocions. Es debaten entre la veritat íntima i la mentida social, entre l' honestedat i el coratge, front a l'aparença i els interessos personals.

En definitiva, un retrat d'una època definida pel domini dels guanyadors d'una guerra que ostenten el poder i s'enriqueixen en base a mentides, coaccions, venjances i abusos, front als perdedors que es debaten entre la mort, el silenci, la clandestinitat i la lluita per uns ideals. Enmig, hi naveguen personatges indecisos, a mig camí entre la covardia i l'heroïsme. ( )

La història d´un poble de Catalunya durant la guerra civil ( )

Très beau roman. On retrouve le style d'écriture de Jaume Cabre ( )