Szigorú csak azért vagyok a csillagozásban, mert ugyan értékelem Comenius prózaépítményét, de élvezni nem különösebben élveztem – ami azt illeti, az utolsó harminc-negyven oldalt úgy éltem túl, mint Emma lányom szokta az orrporszívózást: nehezen. Egész egyszerűen ez a szöveg nekem már túl didaktikus: elbeszélőnk, Vándor bejárja a Várost (a földi világ kicsinyített mását) két kísérőjével, Mindenlesővel és Bódulattal. Miután fájdalmasan szembesül azzal, hogy az élet minden, de tényleg kivétel nélkül minden elemében úgy borzasztó, ahogy van, a legmélyebb kétségbeesésbe esik, de hál' Istennek (ezt tessék szó szerint érteni) találkozik Valakivel, aki egy gyorstalpaló tanfolyam keretében megmutatja neki a belső harmónia útját*. Comenius ezzel a tanmesével olyan fontos szerzők mellé sorol be, mint Bunyan, de erre az írói alapállásra a huszadik században is bőven akad példa: hogy a világ megérett a pusztulásra, az élet pedig csak kínlódás**, és a kérdés csak az, hogy fel tudunk-e ajánlani valamilyen egyéb opciót helyette. Houellebecq például nem nagyon tud/akar (bár tulajdonképpen tekinthetjük megoldásnak, hogy legszívesebben bedarálná az egész fajt), de azért akadnak (többek között ezotéria tárgykörben) olyanok, akik tudják a tutit, és mindent megtesznek érte, hogy eljusson hozzánk az üzi. Az ajánlataik közül messze nem Comeniusé a legvisszataszítóbb.

Mindezek mellett nem vagyok olyan botor, hogy számon kérjem Comeniuson alkalmazott írói módszereit. Az általa használt botegyszerű allegória akkoriban a lehető legjobb eszköznek tűnt, aminek segítségével egy tollforgató kifejtheti gondolatait. Persze azóta kitaláltak szépíróink más trükköket is, mégpedig jobbnál jobbakat. Nagyon érdekes elképzelni egy skálát az egyik felén A világ útvesztőjé…-vel, másikon meg mondjuk a Nincstelenekkel – micsoda evolúción mentek át azok a prózai eszközök, amiktől az olvasónak muszáj ramatyul éreznie magát! Lenyűgöző! Másrészt az is biztos, hogy Comenius olvasója nem izgalmas szöveget akart kapni, hanem olyan passzusokat, amiket akár újra és újra elolvashat, memorizálhat, feltöltekezhet belőlük, és amelyekből erkölcsi erőt meríthet bizonyos vészterhes, vagy épp túlontúl csábító szituációkban. Ezt az elvárást ez a könyv tökéletesen kielégíti – a maga nemében tehát voltaképpen hibátlan, csak én közelítettem hozzá rossz irányból. Ez van.

* Na ez volt az a rész, amitől legszívesebben kiléptem volna a testemből, hogy amíg a porhüvely olvas, addig én mondjuk megnézzem, kinn mászkál-e a kertben a sününk. Ez a vágyam nem vallási, hanem szépirodalom-módszertani okokra vezethető vissza: ugyanis ezen szakaszban Comenius tulajdonképpen megismétli azt, amiről addig is beszélt, csak ellenkező előjellel. U-na-lom!
** Mondjuk a 30 éves háború kellős közepén, két kolerajárvány között erre a következtetésre jutni finoman szólva is érthető. Ehhez képest visszafogott gazdasági válságaink a mindenkori nyomoronc kormányzatokkal megspékelve Karib-tengeri üdülésnek tűnnek. ( )