„Alig volt nap, amikor Amerika el ne kápráztatott volna, s alig volt nap, hogy csalódást ne okozott volna.”

Kicsit olyan, mint azok a sci-fik, amiben a főhőst hibernálják 100 évre, aztán felébredvén fel se tudja fogni, hová csöppent. Beauvoir 1947-ben, a háborúban leszedált Európából ruccan át Amerikába, és úgy csapja hókon a kultúrsokk, mint valami kérges makarenkói férfitenyér. Felhőkarcolók, autók hada, és egyáltalán: a tenger sok önbizalom és vibráló cselekvőkészség. Persze némi akklimatizálódás után már látszanak a problémák is, a paranoid félelmek (elsősorban a kommunizmustól), a nyomortanyák, a szegregáció… de ha van ennek a kötetnek sosem sorvadó erénye, akkor az éppen az, hogy ezek a hibák sosem homályosítják el annyira a szerző szemét, hogy a jót észre ne vegye. Bár Beauvoir baloldali értékrendje egészen nyilvánvalóan kiszüremkedik a szövegből, azért az általánosítást mindig sikerrel elkerüli, ez pedig végül olyan útirajzot eredményez, ami arról az országról szól, ami egyfelől teljesen más, mint az összes többi (mert emberek lakják), másfelől viszont pont ugyanolyan: hisz van benne jó is, meg rossz is.

A szöveg uralkodó elemét a hangulatok jelentik: hogy mit érez az ember a Golden Gate-et, a Grand Canyont vagy New Orleans lüktető vibrálását látva. És hát Beauvoir érzékenysége tökéletesen alkalmas ezen emóciók átadására. Viszont aki korabeli pletykagyűjteményként kívánja olvasni a szöveget, csalatkozni fog, hisz nincsenek benne szaftos sztorik Henry Millerről vagy Humphrey Bogartról. Ami azt illeti, kifejezetten meglepő, hogy bár a szerzőt nyilván érdeklik az emberek, de maga az egyes ember nem különösebben – itt van például N., akivel gyakorlatilag együtt utazza be az országot, de annyit se tudunk meg róla, mint egy random texasi cowboy nyersbőr csizmájáról. (Ez utóbbiról ugyanis legalább megtudtuk, hogy nyersbőr.)

Továbbá sokáig azt is hittem, hogy Beauvoirt a társadalmi kérdések sem annyira érdeklik – regisztrálja ugyan őket, pontosan és érzékletesen, de az elemzésükre nem vállalkozik. Azonban a könyv felénél, a déli út során a faji kérdés, úgy fest, elérte az ingerküszöbét, mert alaposan belemélyed a témába. Örülök neki – egyértelműen elítélően, de hitem szerint tárgyilagosan nyilatkozik róla. És innentől kezdve az egész kötet esszéjelleget ölt (ami – gondolom – nem független attól, hogy ekkor a szerző már másodszorra érkezik New Yorkba, és ugye a hangulatok ábrázolásán túl vagyunk, foglalkozhatunk akár komolyabb témákkal is), elmerülünk a szabadpiaci kapitalizmus, illetve az amerikai beavatkozás-politika bírálatába. Megmondom őszintén, számomra ezek voltak a legnehézkesebb periódusok, visszasírtam az első kétszáz oldal színeit és ízeit.

Összegzés: jó volt. Bővebben: jó volt, de. Még bővebben: a maga idejében elképesztő élmény lehetett ilyen magas szintű íráskészség szűrőjén keresztül találkozni az USA problémáival, különösen ami a feketék helyzetét illeti. Viszont a politikai elemzések azóta mintha megkoptak volna. Ezzel együtt olvasásra ajánlom – egész egyszerűen azért, mert amikor egy Beauvoir-szintű író először kerül kontaktusba olyan újszerű dolgokkal, mint a felhőkarcolók erdeje vagy a sivatag homokján végigömlő naplemente, abból rossz dolog nem sülhet ki. ( )

Read in contrast to Steinbeck's Travels with Charley, this book is a marked improvement. It pursues local knowledge with an awareness of the limitations of a four month timespan and a foreign perspective. It attempts the grand scheme and understanding that I wanted from Travels. Assembled from her notes during the trip, it even takes a more detailed and personal approach to the landscapes that de Beauvoir meets.
The translation was luminous, and though I cannot access the original, Carol Cosman's English prose suggests that de Beauvoir's writing has the charms of vivacity and specificity. Cosman's work was especially brilliant in the moments where de Beauvoir first encounters different landscapes, and where she compares the American scenes to places she loves and knows at home.
The scope of this book includes rather magnified insights into New York and Chicago, in addition to a survey of the nation. The narrator travels west through Niagara all the way to California for a stay with friends in San Francisco, and a road trip along that coast and through Nevada. The return route is through the South, portraying an interesting perspective on the racial conflicts of the time while careful to present a disclaimer to the effect of being an outsider and not having a true insight to the issue, which is interesting in its similarity to Steinbeck's story. I need another perspective on this subject from this time period.
The narrative is bookended by de Beauvoir's experiences in New York and Chicago, and it is clearly with this vibrant urban culture that she most identifies. The life which she establishes for herself and contrasts to her well-loved life in Paris is an interesting exercise in transplanting an intellectual life.
This story was endearing for the way it clearly set out its limitations in the preface, then defied these to write a travelogue that cut deep rather than running wide and shallow across American life. By the time de Beauvoir made her 4 pages of generalizations on Americans at the end of the book, the reader felt that she had credibility enough to make these assertions and empathy enough to apply them to the nation's character, rather than the virtue of individuals. ( )