Hlynur, a semmirekellő, anyjánál dekkoló munkanélküli krisztusi korba lép, én pedig, mint olvasó, joggal feltételezem, hogy ennek a krisztusi kornak (ami a regényirodalom férfihőseinél meglehetősen felülreprezentált életkor) az az üzenete, hogy most aztán minden megváltozik. Változgat, változgat, nem mondom, de azért ne számítsunk csernaszabói hasításra az élet Route 66-jén, ez inkább kínlódás az emberi kapcsolatok dzsungelében, és az ezt kísérő fokozatos becsavarodás*. Mondanám, hogy amolyan woodyallenes cucc, de ők csak annyira hasonlítanak egymásra, amennyire Reykjavík hasonlít Manhattan-re, különösen ami a szórakozási lehetőségeket illeti.

Helgason legszembetűnőbb írói skillje az a szédítő asszociatív szóáradás (és itt most talán találóbb lett volna egy vulgárisabb kifejezés), ami úgy gördül előre, mint a hógolyó, amiből aztán a végén lavina lesz. Tökéletesen tiszteletlen, a polkorrektséget nagyvonalúan mellőző hadovából épül fel az egész regény, aminek szikár történetváza talán fél oldalt sem töltene meg, de ez az őrjítő duma felduzzasztja bő 350-re az egészet. Mindez bennem igen-igen ambivalens érzéseket keltett. Egyrészt helyenként hihetetlenül szórakoztató és ötletes, másrészt nagyon kiszolgáltatja magát annak a veszélynek, amibe a hozzá hasonló prózák rendszeresen belefulladnak: hogy feszes történet híján addig tötymörögnek az asszociatív mókamocsárban, amíg az egész végül totálisan unalmassá és érdektelenné nem válik. Nem azzal van a baj, hogy Helgason szakmányban tolja a trágárabbnál trágárabb kifejezéseket, hanem hogy olyan, mintha ezt sokszor csupán pótcselekvésből tenné. (Megjegyzem: mindezt menti némiképp, hogy ez elbeszélőnk, Hlynur gondolkodásmódjával abszolút kompatibilisen történik. Ettől függetlenül ha én lettem volna az író helyében, alaposan meghúztam volna a kéziratot, még ha össze is veszek magammal emiatt.) Harmadrészt pedig: erről szívesen meghallgatnám a fordító, Egyed Veronika** véleményét, de szerintem ez egy magyaríthatatlan könyv. Hiszen az egész tulajdonképpen egy gigantikus izlandi szóvicc – lehet egyáltalán valamit kezdeni vele? Ha belegondolok, az, hogy inkább élveztem a szöveget, mint nem, már önmagában egy megmagyarázhatatlan anomália.

Merthogy bizarrul mulatságos regény ez, de ami leginkább megragadott, az Izland kisvárosiasságának érzékletes ábrázolása: ez egy olyan ország, ahol újra és újra ugyanazokat az arcokat látod, ahol kevesebben laknak, mint Békés megyében, és aminek lakosait egy óceán választja el a civilizáció többi részétől. És ez egy olyan ország, ahol egész egyszerűen képtelenség éhen halni, de még (hazai értelemben) szegény se nagyon lehet az ember – itt a problémák nem a piszkos anyagiakhoz kapcsolódnak, hanem a lélek jódolgában amortizálódik. Amit magam is kipróbálnék.

* Bár bizonyos aspektusból ez a becsavarodás nem fokozatos, hanem Hlynur alaptulajdonsága már a 0. oldaltól kezdve. Ennek eldöntésére vállalkozzon, aki pszichoanalitikus.
** Aki többek között Sjón két könyvét is fordította, remekül. Úgyhogy nyilván nem az ő képességeivel van a baj. ( )

A few years ago I read the experimental sixties novel Tómas Jónsson: Bestseller, and assumed that the smelly, old, antisocial, self-proclaimed rapist and serial-killer Tómas must be as unpleasant as an Icelandic anti-hero could get. Well, that was before I met Hallgrímur's protagonist Hlynur Björn. He's thirty-three years old, still living with his mother, and has never done a day's work in his life. He gets up around four in the afternoon, and spends his time watching porn, hanging around in bars, lusting after women he hasn't slept with yet, and running away from those who have been weak and foolish enough to have had sex with him in the past. When drunk or on drugs he's liable to indulge in unplanned bad behaviour that make the sheet-burning, sexual assault and vomiting of the classic antiheroes of sixties Angry Young Men novels look like mere boorishness.

The only reason anyone would want to spend 350 pages in the company of this walking disaster area (and it's only the slimmest of reasons: this is a book you might well decide to toss aside when you reach page two and Hlynur is already masturbating all over it) is Hlynur's hilariously frank and funny narrative voice, which makes you keep reading, despite your common sense telling you this is only going to get worse, because he makes you want to find out how Hlynur gets out of this particular mess. Brian FitzGibbon has clearly done an amazing job translating Hallgrímur's complicated puns, code-switching, pop-culture references and mockery of Icelandic culture.

There is a plot of sorts, with nods to Hamlet, Gazon maudit and Independent people (amongst other things), and Hlynur is exposed to a whole string of powerful life-changing events, all of which miraculously fail to change his life in any obvious way. Indeed, as in Tómas Jónsson, we're never completely sure how much Hlynur has really experienced and how much has been a drug-induced hallucination.

A book in the worst possible taste, and not something I would ever have picked up if I'd known more about it, but still very funny and oddly compelling. ( )

Sorry Helgason, aber das Buch schaffe ich nicht. Ich glaube ich lese es einfach mindestens 10 Jahre zu spät. Ich habe es aufgegeben.
Der Protagonist geht mir so auf den Keks, das ich die teilweise witzigen sätze und Einfälle einfach nicht geniessen kann.
Der übersetzer hat bestimmt einige Nächte darüber gesessen, denn die Sätze sind manchmal wirklich köstlich und witzig ins Deutsche übersetzt, aber die Geschichte kommt einfach nicht durch bei mir. Der Durchhänger Hlynur wont bei Mutti und deren Freundin, er lebt so in den Tag hinein und guckt Fernsehen und Internet, geht anderen auf die NErven und ist von den anderen genervt.
Er klaut seiner Schwester eine Pille, schläft mit der Freundin seiner Mutter und seine Affäre wird schwanger.
Und ich habe aufgegeben....der Text wird vielleicht vor zehn Jahren akut lustig gewesen sein. Jetzt nicht mehr.
Schade.. ( )

Das nennt man wohl explizite Literatur. Der Film fasst die Grundaussage des Buches dagegen nahezu jugendfrei zusammen. Einige skurile Szenen sind enthalten, dazu dann aber auch welche, die bei mir zumindest den Würgereiz auslösten. Für mich als Frau ist die Hauptfigur Hlynur auf jeden Fall ein Anti-Held. ( )

http://bogbrokken.blogspot.com/2012/02/hallgrimur-helgason-101-reykjavik-2001.ht... ( )