Did not finish it. Did not grab me ( )

Azt már a Boney M óta tudjuk, hogy ó, ezek az oroszok, és hogy ez a Raszputyin még a többi orosznál is óbb. Radzinszkij kötete arra törekszik, hogy megismertesse velünk a világtörténelem e páratlan figuráját, kissé mélyebben, mint ahogy azt a legendás popzenekar dalszövege* tette. Első észrevételem ezzel a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy a szerző csak ebben a műben annyi felkiáltójelet használt el, mint a komplett angolszász történészszakma Gibbontól egészen napjainkig – bevallom, ez kicsit gyanakvóvá is tett. Nézetem szerint ugyanis a felkiáltójelek és a Caps Lock segítségével nyomatékosított szavak ("AZ ÜGY") nem kifejezetten történelmi szakmunkákba valóak.

Radzinszkij könyve valahol az objektív ismeretterjesztő monográfia és a szubjektív vélemény határán kötéltáncol, és nehezen tudom eldönteni, melyikhez áll közelebb. Egyfelől szemre ez a kötet tárgyszerű, mert elképesztő mennyiségű citátumot használ fel mindenféle korabeli visszaemlékezésből illetve ügynöki jelentésből** – ám egy közös van valamennyi idézetben: kivétel nélkül mindegyik elfogult. Vagy így, vagy úgy. Motoszkált is bennem a kisördög, hogy ha Raszputyinról gyökeresen eltérő profilképet akarunk alkotni, akkor azt is megtehetnénk, csak éppen más értelmű idézeteket kéne beleollózni a szövegbe – biztos olyanok is akadnak a róla szóló visszaemlékezések tengerében. Meg egyáltalán: úgy általában véve Radzinszkij túl erősen sugalmazza a saját hipotéziseit – gyakran úgy, hogy azokat nem támasztja alá kellőképpen tényekkel, illetve visszakereshető forrásokkal.

Ami miatt mégis azt mondom, hogy ezt a könyvet érdemes elolvasni, az a korszak atmoszférájának érzékelteltetése. Mert akár elfogadom Radzinszkij elméletét, akár nem, azt meg kell hagyni, hogy Raszputyin pályafutása tényleg nehezen magyarázható a szokásos sémák szerint, és innentől kezdve ha igaza van a szerzőnek, ha nem, hipotézise végtére is megérdemli a figyelmet. Van ez a muzsik, aki valahonnan a szibériai őserdőből odakeveredik Szentpétervárra, becsámpázik a felséges cár felséges színe elé, és az ujja köré csavarja őt. Hogy lehet ez? A híres hipnotikus tekintet az oka? Vagy az egyéb X-aktákba illő varázslatok – például hogy kézrátétellel gyógyítja a trónörökös vérzékenységét? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy Miklós cár és felesége túlságosan beleszédültek az orosz néplélek tanulmányozásába, meg a misztikumba, és túl sok Müller Pétert olvastak, amit aztán egy minden hájjal megkent szélhámos sikerrel ki is aknázott? Ki tudja. Az biztos, hogy a Radzinszkij által felvázolt/megálmodott Raszputyin izgalmas alak: egy igazi jurogyivij, egy „szent őrült”, olyasvalaki, aki a gazdag orosz szektahagyományból emelkedett ki, és hiszi, hogy a bűnbánat bűn nélkül nem ér semmit – imáink csak akkor találják meg Istent, ha először a lehető legmélyebbre bukunk a szégyenbe és a piszokba. És nem mellesleg példátlanul karizmatikus személyiség, aki ezen hitét képes átsugározni környezetére – köztük a cári családra, így olyan magas polcra emelkedik, amire muzsik még sosem az orosz történelemben. Csak hát – mint az köztudott – magasról lehet a legnagyobbat esni.

Ráadásul Radzinszkij az önmagában is erős történet mögé magabiztosan szövi oda a korszak világvége-hangulatát: a Duma és a cár közti folyton növekvő feszültséget, a liberálisok, forradalmárok és reakciósok állandó küzdelmét, a forrongó Moszkvát és Szentpétervárt, ahol nemsokára történni fog valami… valami, ami romba dönti majd az egész birodalmat. A szerző az apokalipszis ezen ígéretét jól érezhetően összeköti Raszputyin hihetetlen felemelkedésével és szörnyűséges bukásával – persze hogy a két esemény valóban így össze volna nőve, azon lehet vitatkozni, de az biztos, hogy a könyvnek jól áll ez az analógia.

* Amúgy az megvan, hogy a Boney M frontemberét, Bobby Farrell-t egy szentpétervári hotelszobában találták holtan – abban a városban, ahol Raszputyin is oly sok bajt kavart? (Csak ha valakit vonzanak az összeesküvés-elméletek.)
** Az „elképesztő” ebben a kontextusban azt takarja, hogy túl sokat is. Új információt ugyanis egy idő után ezek a kiragadott szövegek nem közölnek. ( )

I expected this book to be more of a biograph of Rasputin, and it definitely had those elements, but to me felt more like an examination of the Russian royal family and where he fit in. It was definitely in-depth if you have no knowledge of the tsars and political players of the late 1800s and early 1900s. ( )

Fasci-nating. A great read by a Russian author who undoubtedly brings Russian sensitivities to his subject. No wonder the autocracy was toppled in 1917. The political setup was Obscurantism City. It's half a wonder R wasn t done in earlier than 1916 -- a harbinger of the fast approaching end as it turned out. ( )

The only reason for the fewer stars is the translation from Russian to english is stilted and often leaves the subject matter dry and impersonal. Reads like a text book too often. Otherwise, a great look into a man accused of being a manipulator, but may in fact have been manipulated by yet another ambitious behind the throne female, taking a fall for things he never did. You decide. ( )