Stopped reading this one, didn't like the writing style ( )

Let me preface this review with this: I LOVE E.L. Doctorow. Loved City of God. Loved Ragtime. Loved The Book of Daniel. So, ok...I didn't LOVE Homer & Langley, but at least I didn't finish the book thinking I had lost my facility to comprehend English.

I wish I could tell you I know what this book is about. There's a con-man/fugitive "protagonist" who is not at all likeable or even interestingly evil. There's a bizarre ladylove who dances in and out of self-respect every chapter or so. The most interesting character is a maid, who disappears from the narrative fairly early on. The depressed and eccentric poet holds promise, yet he also vanishes.

I get that this was an experiment. There are moments of that great Doctorow language that I treasure. But as a coherent book it fails. I totally understand that some people find this work a "stunning masterpiece" and "utterly compelling." Variety is definitely the spice of life, and I am probably the dry saltine of literature here, but this one really did not do it for me. ( )

A Vöcsök-tó ura Mr. Bennett, a dúsgazdag mágnás. Nem tipikus mágnás, de képzeljük el őt ezúttal tipikus mágnásként: frakk, cilinder, vaskos szivar a szájban, ami takarni hivatott a megvető mosolyt azokkal szemben, akik nem pont olyan dúsgazdag mágnások, mint ő. Ameddig a szem ellát, minden az övé: az erdő, a fodrozódás a víz tükrén, de még a tó halainak gondolatai is. Birodalmát kerítés veszi körül, a kerítésen túl pedig vérmes kutyafalkák garázdálkodnak, elvadult, gazdáik emlékét feledő ebek bandái, akik lerántanak mindenkit, ha lehet. Az egyik ilyen vadkutya – és itt most tényleg átmegyek metaforikusba – Joe, a szegény nagyvárosi srác, munkás szülők porontya, tolvaj, rabló, csavargó, akinek sikerül átrágnia magát a kerítésen, és beférkőznie a Paradicsomba. Hogy ott háziasítják-e, vagy épp azáltal tud ott megragadni, hogy megőrzi a vadkutyák ambícióit, nos, ez a regény tétje.

Az a gyanúm, hogy Doctorow nem bízik a saját történetében. Hogy elég ereje lesz ennek a szimpla karrierregénynek, ha lineárisan vezet minket végig rajta. Inkább szétkapja és újra összerakja, csak épp nem mindig érzem, hogy indokoltan. Itt van például egyik központi figurája, Warren Penfield, az önjelölt költő, aki Bennett házi lírikusaként tengeti napjait. Ha akarom, és hajlamos vagyok olvasatokat eszkábálni magamnak, akkor ő Joe párhuzamos énje, jó pár évvel idősebben, kiégettebben, kövérebben – puszta jelenlétével arra figyelmezteti Joe-t, hogy miféle Hamlet lesz majd belőle, ha nem találja meg magában Fortinbras tetterejét. De ha épp morózus pillanatban kapott el a szöveg (mint most), akkor azt gondolom, Penfield csak azért került bele a szövegbe, hogy a szerző elsüthessen egy csomó erősen politikus szabadverset, amelyek különben az íróasztalfiókban maradtak volna*. Szóval: metablöff. Végig efféle kétségekkel harcoltam olvasás közben. Látom Doctorow plasztikus karakterrajzain, vagy a cselekményvezetés bizonyos szilánkjaiban, hogy kiváló képességű íróról van szó, de az egész mégis kicsit túl eklektikus, összehányt, vagy mondhatni, avantgárd. Inkább fárasztott most, mint értékeltem.

* Különben nem olyan rossz szabadversek ezek. Enyhén a beatirodalomra emlékeztetnek, még enyhébben Whitmanre. Bár ki tud egy jó szabadverset megkülönböztetni egy rossz szabadverstől, kérdezhetnétek erre. Mit tudom én. ( )

> Babelio : https://www.babelio.com/livres/Doctorow-Le-Plongeon-lumme/834844

> Un livre qui nous fait découvrir des qualités littéraires et l'intérêt du personnage de Joe, mais une lecture malaisée et complexe où les innovations littéraires ont plus affaibli qu'amélioré le roman. Seule la maîtrise de Doctorow lui permet d'éviter le fiasco dans cette expérimentation.
—Danieljean (Babelio) ( )

Loon Lake is one of Doctorow's more experimental novels. Set largely during the Depression years of the 1930s, it is the narrative of Joe, a young man from Patterson, New Jersey who drifts across the east coast of the USA. Following a private railroad into the Adirondacks, Joe arrives at the titular Loon Lake, a private estate owned by business magnate F.W. Bennett and home to the eccentric poet Warren Penfield.

The novel's idiosyncratic style is its strong point. Certain chapters are presented through interior monologue (or "stream of consciousness") that recalls the great modernist works of the early twentieth century and other chapters are framed through the poetry of Penfield, drawing attention to the way in which places and periods of history become mythologized. That said, the novel is uneven in places, particularly the slightly unconvincing third act, which takes the action away from the eponymous Lake and feels a little tacked on. Despite this, the novel is generally an entertaining and stimulating read, with Doctorow tackling familiar themes within his ouevre (the excesses of capitalism, the organisation of labour, masculinity and violence) in an innovative fashion. ( )