A kötet két részében elsősorban azt vizsgálja, hogy a magyarországi múzeumokban milyen rétegekre bomlott, hogy jelent meg a történetiség fogalma az elmúlt húsz évben. A kérdésfeltevés és a megközelítés azért is releváns, mert a mai magyarországi múzeumi diskurzus elsősorban a művészeti (művészettörténeti jellegű és irányultságú) múzeumokról és kiállításokról szól. A történeti és társadalmi kérdésekkel foglalkozó, más múzeumi gyakorlatot és irányt megvalósító intézmények kiállítási praxisa sokkal kevésbé része ennek a diskurzusnak, pedig az elmúlt húsz évben ezen a terepen is fontos és figyelemreméltó változások és elmozdulások következtek be: a gyűjtemények feldolgozása, a kiállítási paradigmák, prezentációs eljárások és technikák megújítása, továbbá a párbeszéd élénkítése szempontjából egyaránt.