Reinhart Koselleck (1923–2006)
Autore di Futuro passato: per una semantica dei tempi storici
Sull'Autore
Fonte dell'immagine: via Aeon.co
Opere di Reinhart Koselleck
Storia universale Feltrinelli : l’età della rivoluzione europea 1780-1848 (1969) — Autore — 51 copie
Begriffsgeschichten: Studien zur Semantik und Pragmatik der politischen und sozialen Sprache (2006) 19 copie
Kavramlar Tarihi - Politik Ve Sosyal Dilin Semantigi Ve Pragmatigi Uzerine Arastirmalar (2009) 5 copie
Die Französische revolution als Bruch des gesellschaftlichen bewusstseins : vorlagen und diskussionen der… (2015) 2 copie
Histórias De Conceitos 2 copie
Futuro e passato 1 copia
Ilustración, progreso, modernidad (Estructuras y Procesos. Filosofía) (Spanish Edition) (2021) 1 copia
Zeit, Geschichte und Politik = Time, history and politics : zum achtzigsten Geburtstag von Reinhart Koselleck (2003) 1 copia
Conceptele si istoriile lor 1 copia
Opere correlate
Verbrechen erinnern. Die Auseinandersetzung mit Holocaust und Völkermord. (2002) — Collaboratore — 9 copie
Leven met Duitsland : opstellen over geschiedenis en politiek : aangeboden aan Maarten Brands (1998) — Collaboratore — 3 copie
Etichette
Informazioni generali
- Nome canonico
- Koselleck, Reinhart
- Data di nascita
- 1923-04-23
- Data di morte
- 2006-02-03
- Sesso
- male
- Nazionalità
- Germany
- Luogo di nascita
- Görlitz, Sachsen, Deutschland
- Luogo di morte
- Bad Oeynhausen, Niedersachsen, Deutschland
- Istruzione
- Universitaet Heidelberg
- Attività lavorative
- historian
- Organizzazioni
- Universitaet Bielefeld
Utenti
Recensioni
Premi e riconoscimenti
Potrebbero anche piacerti
Autori correlati
Statistiche
- Opere
- 43
- Opere correlate
- 4
- Utenti
- 628
- Popolarità
- #40,132
- Voto
- 4.1
- Recensioni
- 7
- ISBN
- 86
- Lingue
- 13
A XVII. század Európája felettébb zord hely volt. Vallás- és polgárháború dúlt, egész országrészek néptelenedtek el, a kontinens a káosz martalékává készült válni. Mindez azért, mert mindenki a maga morálját akarta ráerőltetni másokra. De jött a varázsszer, az abszolutizmus. Neki határozott megoldása volt a problémákra: a morált és a politikát különválasztotta, utóbbi az uralkodó játszótere lett, előbbit pedig meghagyták a népnek, hadd bíbelődjön vele*. A politika lényege ugyanis az, hogy időnként fel kell függessze a morált, ha az állam érdeke ezt kívánja – ez az uralkodónak nemcsak lehetősége, de egyenesen kötelessége is, hisz ő saját polgáraiért felel. A morál pedig legyen csak magánügy. És máris beköszönt a béke. Csak hát a polgár nem bír magával. Addig öntözgeti tápoldattal az ablakpárkányon kókadozó erkölcsöt, amíg az elburjánzik, és különös virágot hoz: a kritikát. A kritika pedig az uralkodó ellen fordul, mert (némi joggal) morál nélküli lénynek tartja. Nem veszi tekintetbe, hogy az uralkodói „erkölcstelenség” egyfajta zálog a stabilitáshoz, elkezdi kikezdeni a hierarchiát, visszaszivárogna a politikumba. Zászlóvivői pedig a szabadkőművesek, akik megtagadják a történelmet (bármit is jelentsen ez), és helyette meghonosítják a történelemfilozófiát, aminek kulcsa, hogy a morál győzelme a politika felett kívánatos, mi több: szükségszerűen bekövetkezik majd. Nem akarják észrevenni, hogy ezzel egy krízist idéznek elő, ami aztán a francia forradalomban kulminál.
Érdekes okfejtés, de nekem féloldalas. Tudom, tudom, Kosseleck már az elején leszögezi, hogy csak a történelemfilozófiai áramlatokról kíván beszélni, de ettől még én bicebócának érzem. Őt olvasva ugyanis az az érzésünk támad, mintha ez az egész folyamat (ami a francia forradalomig vezetett) egyirányú és monokauzális lenne, ami egy társadalom nélküli térben játszódik. Pedig hát nyilván nem. Kosseleck nem foglalkozik például azzal az eshetőséggel, hogy az abszolutista uralkodók talán nem voltak tökéletesen racionális lények. Nem csak arról beszélek, hogy hibákat követhettek el, nem. Hanem arról, hogy esetleg eleve magasról tettek az államérdekre, illetve államérdek alatt azt értették, hogy beluga kaviárt ehetnek az ország legfehérebb hasú kurtizánjának köldökéből. Mert hát, valljuk meg, ezt sem vethetjük el. Hogy nem józan belátásra alapozták a morál és a politika elválasztását, hanem arra, hogy nekik így volt kényelmes. Persze ettől még lehetett az egész folyamat nem várt következménye a rendszer stabilitása, szóval ugorjunk.
Csak hát mégse ugorhatunk. Mert ennek fényében picit olybá tűnik, mintha a polgárság a maga hülye kritikus szemléletével maga lenne a felelőtlenséggel elegy naivitás, aki különösebb ok nélkül zsemzseg egészen addig, amíg véletlenül fel nem találja a nyaktilót. Mintha az abszolutizmust ők számolnák fel, mintegy tudatlanul, bizonyos logikai törvényszerűségek vak eszközeiként, holott
1.) az abszolutizmust legalábbis részben saját működésképtelensége számolta fel
2.) és hát tamáskodom azért is, mert szerintem Kosseleck utólagosan okoskodva konstruál meg egy olyan ideológiai folyamatot, ami szerinte a krízis fő oka volt, miközben figyelmen kívül hagy minden egyéb – gazdasági, társadalmi, stb. - erőt. Azt a hatást kelti, hogy volt egy monolit tömb, a „kritikus polgár”, aki jól térdhajlaton rúgta az abszolutizmust. De egyáltalán nem látom bizonyítva, hogy ez a polgárság monolit tömb lenne, mint ahogy azt sem, hogy egyedül a belőle kiáramló gondolatok energiái vetették szét a rendszert.
Értem én, hogy egy filozófusnak muszáj filozofálni. Muszáj úgy tennie, mintha a történelem a filozófia eszközeivel értelmezhető lenne. Pedig nem. Sok mindenre jó a filozófia, elismerem. Lehet csajokat szédíteni vele, persze csak a körúton belül. Lehet elgondolkodtató (bár nem vitán felüli) válaszokat kreálni vele számos kínzó kérdésre – akár arra is, mi az élet értelme. De a történelmet (szerintem) a filozófia csak akkor kísérelheti meg értelmezni, ha támaszkodik közben a többi tudomány eredményeire. Érdekes könyv volt, persze, érdekes. Csak nem tudott meggyőzni a saját jelentőségéről.
* Az abszolutizmus alkalmasint ebben különbözik a diktatúrától. Az abszolutizmus az állampolgárt egyedül hagyja a privát térben, nem igényli, hogy felelősséget érezzen az ország dolgaiért (ezzel komoly terhet vesz le a válláról), és nem kíván beleszólni lelkiismereti kérdésekbe. A diktatúra ugyanakkor betolakodna a privát térbe, és kisajátítaná a polgár lelkiismeretét is.… (altro)