Immagine dell'autore.
31 opere 177 membri 2 recensioni

Sull'Autore

Janos Kornai is Professor of Economics at Harvard University and the Hungarian Academy of Sciences.

Opere di János Kornai

Economics of shortage (1980) 8 copie
A hiány (1980) 2 copie

Etichette

Informazioni generali

Utenti

Recensioni

Izgatottan vártam ezt a könyvet, és hát az izgatott várakozás gyakran a túlzott elvárástól vemhes, majd kisvártatva csalódást fial. Paradox módon csalódottságom legfőbb oka éppen az, hogy az van benne, amit vártam: Kornai kristálytiszta logikával érvel amellett, hogy az Orbán-kormányzat döntései hogyan alkotnak rendszert, és ez a rendszer miért sorolható be az autoriter rendszerek közé. Most azon túl, hogy ezzel az okfejtéssel a lényegi pontokon maximálisan egyetértek, úgy gondolom, az ezzel kapcsolatos állítások a kormányellenes közbeszédben az elmúlt években közhellyé nemesedtek – aki keveredett már rendszerkritikai jellegű sörözésbe ismerőseivel, annak számára nem fog a kötet sok újdonságot mondani. Ha jóindulatú akarok lenni (és akarok), akkor úgy fogalmaznám meg, hogy a kötet első két harmadát kitöltő több éves szövegek bizonyítják Kornai próféta voltát – hogy már akkor is megmondta, ami ma ellenzéki körökben közszájon forog. Ha meg rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, a kötet jelentős részének legfőbb értéke az, hogy az ember ráébred, Kornai is pont úgy vélekedik, mint ő, és hát ha az ember ugyanazt gondolja, mint a Harvard professor emeritusa (és mellesleg kilenc tudományos akadémia tagja), az pazar érzés, és növeli az önbecsülést.

(És itt mélázzunk el egy zárójel erejéig azon, mennyire jó ötlet egy 2017-es tanulmánykötetbe változtatás nélkül belerakni 5-6 éve publikált szövegeket – úgy, hogy nem gyomláljuk ki az ismétléseket, és nem aktualizáljuk őket, akár annak figyelembe vételével, hogy mi vált evidenciává az eltelt időben. Nos, szerintem semennyire sem jó ötlet. A publicisztika – pláne ha politikai –, a novellával ellentétben ki van téve az idő vasfogának. Megcsócsálódik hamar.)

A kötet ékköve* egyértelműen az utolsó (a könyv harmadát kitevő) Még egyszer a „rendszerparadigmáról” c., nagyjából egy éves tanulmány, ahol Kornai összefoglalja az eddigieket**, majd nagyívű tipológiai vállalkozás keretében elhelyezi azt a kapitalizmus – szocializmus, illetve a demokrácia – autokrácia – diktatúra tengelyen. Ez a magvas írás valóban elképesztő súllyal bír, egy rendszerező elme igazi bravúrja, és a témával kapcsolatos számos kutatás betonszilárd alapja lehet. Már csak ezért is megérte elolvasni a kötetet. (Csak idáig el kellett jutni.) Ezt a 70 oldalt mindenkinek a legmelegebben ajánlom, akit a téma érdekel, a többit voltaképpen csak annak, aki eddig burokban élt, vagy egy nyolc éves nyaralásból (esetleg hibernációból) csöppent ide a Kárpát-medencébe, és tényleg semmit nem észlelt a körülötte zajló diskurzusokból. Ajánlhatnám továbbá azoknak is, akik azt hiszik, hogy a rendszerrel kapcsolatban minden oké, de hát ők úgysem Kornainak hisznek, és azt hiszem, az én értékelésemben sem jutnak el idáig.

* Van még egy féldrágakő is – a Kínáról szóló tanulmány, ami kifejezetten érdekes, még ha hiányérzetem is maradt utána.
** A baj, hogy ez az összefoglalás akár helyettesíthetné is az eddigieket.
… (altro)
 
Segnalato
Kuszma | Jul 2, 2022 |
 
Segnalato
ipublishcentral | Aug 27, 2009 |

Premi e riconoscimenti

Potrebbero anche piacerti

Statistiche

Opere
31
Utenti
177
Popolarità
#121,427
Voto
½ 3.4
Recensioni
2
ISBN
69
Lingue
5

Grafici & Tabelle