Zbigniew Brzezinski (1928–2017)

This is very interesting book. Some would say some of the predictions are off but we need to account for complete miss on international terrorism at the time of writing the book. And not only that but catastrophic events caused by terrorists that would take place not only [somewhere] in the world but in the America. That taken into account predictions from the book - some at least - are maybe off by decade or so. What makes you think is level of antagonism towards Russia - only confederate (split in three republics), stable but not strong [quote], cut off from control of any significant resources and unable to project its power anywhere, Russia seems to be appropriate to the author [while everywhere else unification is the goal]. Sounds like a position for Germany at the end of WW1.

Interesting book, very interesting for anyone studying the inter-state and international relationships.… (altro)

Húszéves geopolitikai szakkönyvek esetében fennáll a veszély, hogy olyanok lesznek, mint holmi fura múzeumi tárgyak, amiknek már a funkcióját sem tudjuk pontosan – mint egy kurbli, teszem azt. Vagy egy vonalas telefon. Brzezinski könyve szerencsére nem ilyen – egyfelől mert könnyen olvasható, és látszik, írója nem volt rest elmerülni az Amerikán kívüli világ külpolitikai irataiban. (Külön értéke, hogy bővebben beszél az ún „eurázsiai Balkánról”, az Oroszország, Törökország, Kína és Irán által körbezárt közép-ázsiai régióról, amit a legtöbb elemző hanyagolni szokott – ő viszont ebben látja egész Eurázsia stabilitásának kulcsát.) Másfelől meg (mint minden valamire való geopolitikai munka) nem esik abba a hibába, hogy puszta jóslatgyűjteményként funkcionál, hanem stratégiai célokat vázol fel, amiket jól körvonalazott stratégiai érdekek köré épít – a stratégiai érdek pedig időtálló dolog… az megint más kérdés, hogy egyes államvezetők összetévesztik-e a saját személyes érdekükkel, vagy sem.

Én magam Brzezinskit nem tartom olyan egyértelműen Amerika-központúnak. Igaz ugyan, hogy az USA monopolisztikus hatalmi státuszából indul ki, amit mindenképpen üdvözítőbbnek tart, mint sok egyéb lehetőséget – ugyanakkor ez a hatalmi státusz tényszerűen VAN, ebből kell kiindulni. Tegyük még hozzá, hogy A nagy sakktábla egyik világosan kimondott célja, hogy Amerikát kvázi felkészítse arra az időszakra, amikor már kénytelen lesz megosztani hatalmát a felemelkedő államokkal – mert pontosan látja, hogy az USA hegemóniája a jövőben már korántsem lesz egyértelmű, és okos dolog volna ezt a bizonytalan jövőbe való átmenetet minél zökkenőmentesebben levezetni, hogy puhára essünk. Arról nem is beszélve, hogy Brzezinski egész elméletének kulcsa, hogy az USA-nak dolga van Eurázsiában: neki kell okos politikával segíteni az egyensúly létrehozásában és megőrzésében a számtalan szemben álló érdek között – ez teljesen elüt a gyakran izolációra törekvő amerikai irányvonalaktól.

Hasznos kis könyv – nem pusztán felidézi a húsz évvel ezelőtti politikai frontvonalakat, hanem a mai napig érvényes, vállalható célokat határoz meg. Talán lesz még olyan épeszű elnök Amerikában, aki leporolja kicsit ezeket.… (altro)

Ez volt a legjobb XX. századi geopolitikai elemzés azok közül, amiket eddig olvastam – a sors iróniája, hogy egy olyan nevű szerző tollából, akit nem feltétlenül mernék megnevezni beszélgetés során. (Hihetetlen, micsoda feleslegük lehet a lengyeleknek mássalhangzóból! Nem akarnak velünk párat elcselélni ékezetes magánhangzóra?) Brzezinski nagyjából ugyanazon a vonalon indul el, mint az amerikai mélázók többsége: a Nyugat válságából és az új aspiránsok megerősödéséből, aminek köszönhetően a hatalom mintha keletre tolódna. Ennek elsődleges oka, hogy az USA (jelentős részben önhibájából) elvesztegette az ideológiai-geopolitikai előnyt, ami a keleti blokk szétesése után az ölébe esett, így már nem vitatlan örök időkig tartó monopóliuma. Brzezinski fejtegetései világosan vázolják az általa elképzelt helyzetet, de nem ez benne a pláne (nettó hülyeségeket is lehet világosan fejtegetni): alapvetően két eleme miatt volt üdítő olvasni.

Az egyik, hogy lényegesen diverzifikáltabban láttatja a helyzetet, mint kollégáinak többsége. Európát nem csak Amerika függelékeként említi, olyan szánalmas, katonailag nem számottevő egységként, ami némi vállvonogatásnál többet nem érdemel, hanem mint sajátos konstrukciót saját problémákkal, egy folyamatban lévő kísérletet, aminek a sikerre csak bizonyos rendszerszintű változások mellett van esélye. (De úgy van esélye.) A felemelkedő aspiránsok vizsgálatakor is tartózkodik attól, hogy homogén tömböknek tekintse őket, és sok hangsúlyt fektet egymáshoz való viszonyukra is. (Ehhez csinos kis táblázatokat is igénybe vesz.) Kínát például nem önmagában, hanem Kelet-Ázsia teljes geopolitikai rendszerében mutatja be – a felemelkedő Indiával, Japánnal és az agresszív nacionalizmusra hajlamos Oroszországgal együtt, jelezve, hogy az USÁ-val ellentétben egy globális elsőbbségre vágyakozó Kínának előbb egy nagyon sűrű közegben kell valamiféle stabilitást létrehoznia. Amennyiben ezt elmulasztja (és itt meglebegtet Brzezinski is egy analógiát) könnyen olyan helyzetbe navigálhatja magát, mint a szintén viharos gyorsasággal felemelkedő Németország az első világháború előtti Európában.

A másik plusz ebben a könyvben (ami természetesen valahol az első logikus következménye), hogy Brzezinski a történelmet nem eleve elrendelt eseménysorként kezeli, katasztrofikus forgatókönyveket zúdítva az olvasóra, hanem mértéktartóan, választási lehetőségek sorozataként. Egy ország vizsgálatakor a prókat és a kontrákat is végigveszi, kiemelve, mely erősségekre támaszkodva tudja elkerülni a bukást. Megoldási alternatívái is szeretnivalóan pacifisták, ahol csak lehet, a békés megegyezést, a konszenzust tartja alkalmazandónak akár Európáról és Oroszországról*, akár Amerikáról és Kínáról van szó, felismerve, hogy egy globális kereskedelmi viszonyrendszerben akár egy regionális apokalipszis is borzasztó gazdasági következményekkel jár. Ez ugyan nem teszi lehetetlenné a háborúkat (különösen ha a nacionalista populizmus átveszi az irányítást az elmék fölött), de elviselhetetlenül költségessé teszi őket, aminek köszönhetően a győztes is veszít. Okos, mértéktartó írás, nem jóslás kávézaccból, hanem a szükséges kompromisszumok megmutatása még időben, hogy ne akkor sírjon a szánk, mikor már késő.

* Kifejezetten érdekes B. fejtegetése Törökország EU-s csatlakozásának szükségességéről – természetesen csak azután, hogy bizonyos demokratikus szabványoknak megfelelteti rendszerét. Ezzel az EU amellett, hogy kontroll alá helyezhetné az instabil Közel-Keletet (nagy jót téve az USÁ-nak is), bizonyítaná, hogy az iszlám és a liberális demokrácia nem összeegyeztethetetlen – opciót kínálva a manapság még igen harmatos arab demokratikus ellenzéknek is. Viszont az EU és Törökország elhidegülése valószínűleg oda vezetne, hogy az Európa második legnagyobb katonaságával rendelkező nemzet elindulna a radikalizmus útján.… (altro)