„Sosem lehet mindent elmondani egy emberről.”

De nem ám. Sőt, egy regényt se lehet úgy megírni, hogy abban mindent elmondjunk. És áldom ezt a lehetetlenséget, mert ez teszi lehetővé az irodalmat. Most képzeljük el, hogy Musil 1930-ban megírja A tulajdonságok nélküli ember-t, és abban elmond mindent, ami elmondható. A többi író meg szomorúan konstatálja, hogy hát ez van, bezárhatjuk a boltot, mehetünk vissza a földekre tarhonyát kapálni. Az irodalom beteljesítette és ezáltal felszámolta önmagát, nincs szükség több regényre.

Hála Istennek, ez az opció sosem fog bekövetkezni. Minden jó regény csak egy szilánkja valami felfoghatatlan méretű kozmikus igazságnak, gigászi puzzle, amit az ember évtizedeken keresztül rakosgat összefele, és ha mákja van, élete alkonyán már eljut arra a szintre, hogy sejti, mi van a képen.

Itt van ez a Miguel Gensana, akit meghívnak vacsorázni. Mégpedig pont abba a házba, ahol felnőtt, amit családja elherdált, és amiben per pillanat egy fancy étterem üzemel az előírásszerűen bunkó főpincér felügyeletével. (Kóstold meg a húsételeiket, Miguel, azok fantasztikusak!) A vacsoráért cserébe Miguelnek mesélnie kell, mégpedig legjobb barátjáról, Bolósról. Miguel pedig mesél – a borzalmas családjáról, a kommunista sejtekről, szerelmeiről, az eunuch-létről, kábé mindenről, Bolós kivételével. Na jó, hát róla is szó esik, de leginkább csak annyi, hogy megértsük belőle: akit szellemi renyheségből vagy megszokásból legjobb barátunknak nevezünk, a gyakorlatban egy ismeretlen földrész, fehér folt a térképen.

Jó nagy regény. Úgy értve, hogy jó is, meg nagy is. Cabré a megszokott (pazar) mesterségbeli tudással mutatja be nekünk a spanyol (pontosabban: katalán) történelmet a francóizmus felemelkedésétől kezdve a kilencvenes évekig, miközben úgy tesz, mintha csak egyéni emberi sorsokról beszélne, semmi másról. Gyönyörűen dobja fel az epikus próza lassúdad ritmusát ezekkel a pulzáló, E/1 és E/3 között ingázó, az idősíkokat merészen összemosó mondatokkal. Egyszerre komótos és hektikus szöveg, pont mint az emlékezés. ( )

Reflexions durant un sopar de la història de la família d'en Miguel i la relació amb la gent del poble (del seu amic Bolós) ( )