It must be de rigueur today to like exiled Russian authors - living in Berlin no less. Telluria "is set in the future, when a devastating holy war between Europe and Islam has succeeded in returning the world to the topor and disorganization of the Middle Ages", "an array of little nations that are like puzzle pieces, each cultivating its own ideology or identity, a neo-feudal world of fads and feuds, in which no power dominates."

Set in the same world of Day of the Oprichnik - a book that has been called prophetic given current events - Sorokin seems to indulge in navel-gazing about the 'idea' of Russia. Already on page 10 one of his main insights is spelled out: what if Russia, as an empire, had properly collapsed in 1917? Granted: a sharp thought indeed.

The 50 vignettes this novel consists of don't spawn a larger narrative nor fleshed out characters, and that, for me, results in boredom. It's the old adagio: in a world where everything is possible, nothing really matters.

I was amused or interested occasionally - Sorokin surely can be inventive - but ultimately he didn't manage to engage me. His writing felt pompous and self-serious, a self-seriousness dishonestly disguised by irony, a bit of salacious sex (who cares?), expensive drugs and shapeshifting wordiness.

So I jumped ship at 36%. I'd rather read some of Sorokin's interviews if I want to learn something, or even better, more of Varlam Shalamov's vignettes.

More reviews on Weighing A Pig Doesn't Fatten It. ( )

Tripregény és multikultuszkönyv. Posztmodern a köbön, a történetmesélés semmibevétele és egyben felmagasztalása. A Tellúra nem is regény a szó szoros értelmében, inkább szkeccsek, álnépmesék, imák, beadványok és satöbbik eklektikus szövegbe rendezése. Darabokra tördelt utópia, tele Szorokin kreatív elmeszüleményeivel: újfeudálisok, posztsztálinisták, neonacionalisták, vahhabiták, törpék, zoomorfok, amit csak el tudunk képzelni – és számos olyan dolog, amit el sem tudunk képzelni. (Úgy higgyétek el, az egyik fejezetet egy öntudatos klónozott pénisz meséli el!) Olvasható pusztán groteszk játékként is, de ennél persze sokkal, sokkal többről van szó: a Tellúria olyan építmény, ami egy nagyon komoly irodalomtörténeti és filozófiai alapzaton áll. Gúnyos, tiszteletlen, fittyet hány a hagyományos értelemben vett írói szabályokra – de mindemellett szikrázóan okos, és ha mögé nézünk: döbbenetesen kiegyensúlyozott is. Ezek a mozaikok csak látszólag vannak egymás hegyére-hátára hányva – ha hátrálunk pár lépést, kirajzolódik egy bizonyos tekintetben riasztóan reális jövő: az ósdi ideológiák körül újraszerveződött miniállamok világa, egy apokaliptikus hi-tech középkor. ( )